Bár az elmúlt pár évtizedben az informatikusnak - de különösen a szoftverfejlesztőnek - tanulás az egyik legnagyobb állás- (vagy legalábbis munka-)biztonságot jelentő döntésnek számított, az utóbbi időben azonban ez kezd megváltozni. A jelek szerint ugyanis a programozók közül is egyre többen panaszkodnak arra, hogy egyre nehezebben találnak jó - vagy bármilyen - állás maguknak, és könnyen meglehet, hogy ez még nem is a történet vége.

Ez derül ki egy, a Motherboard által megbízásba adott felmérésből is, amiben közel 10.000 szoftvermérnököt kérdeztek meg online anonim módon a munkával és álláskereséssel kapcsolatos tapasztalataikról. Az eredmények szerint minden 10 programozóból 9 azt mondta: most "nehezebb" állást találni, mint pár évvel ezelőtt (a pandémia előtt), két harmaduk pedig szerint pedig nemcsak, hogy nehezebbé, de "sokkal nehezebbé" vált ez az elmúlt pár évben.

Ráadásul a válaszadók 80%-a szerint az elmúlt egy évben - a mesterséges intelligenciák a köztudatba robbanása óta - csak tovább romlott a helyzet az álláspiacon. Így mára a fejlesztőknek már mindössze csak 6%-a gondolja úgy, hogy szinte biztosan találna egy legalább olyan jó és jól fizető állást, mint amilyen jelenleg van neki, ha utóbbi munkalehetőség valamiért megszűnne; 32%-uk pedig egyesen és határozottan kételkedik abban, hogy hasonlóan jó állást tudna szerezni belátható időn belül.

A válaszadók többsége szerint ráadásul rövidesen eljöhet az a pillanat, hogy nekik is megköszönik munkájukat eddigi helyükön, és új állás után lesznek kénytelenek nézni. 60%-ok szerint ugyanis a jelenleg nekik munkát biztosító cégnél a jövőben kevesebb emberre lesz majd szükség ugyanazon munka ellátásához a mesterséges intelligencia miatt.

A nagy technológiai cégek közül egyébként a Google éppen a múlt héten jelentett be egy újabb elbocsátási hullámot, de az Amazon és a Meta is jelentős számú munkaerőnek köszönte meg eddigi részvételét csapatában az elmúlt napokban. Mindegyik vállalat jelentős leépítéseket hajtott végre a múlt év elején is, és egyelőre nem látni, hogy a folyamat iránya megfordulna belátható időn belül.